| |
A magyar helyszínelők a kiállításon:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai kitalált bűnügyi helyszínen mutatnak be egy emberölést.
Az eset: egy irodában két ember vitába keveredett, majd a vita hevében lövés dördült el. A meglőtt személy utolsó erejével egy késsel megsebesítette támadóját, majd meghalt; a sérült elkövető pedig elmenekült a helyszínről.
A látogató az irodába belépve, egy befejezett bűnügyi helyszínen találja magát, ahol a nyomokat már előhívták és rögzítették. A helyszínen öt nyomfajtát emelnek ki a helyszínelők: ujjnyom, fegyver, DNS (hemogenetika), vegyész, lábnyom. A látogatók LCD-TV-ken keresztül 2-3 perces rövidfilmen, igazságügyi szakértők tolmácsolásával követhetik figyelemmel, hogy Magyarországon a bűnügyi eljárások során hogyan elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Azaz: hogyan lehet azonosítani egy ujjnyomból az elkövetőt, egy lőszerhüvelyből a felhasznált lőfegyvert, a rögzített DNS segítségével az elkövetőt, egy ruházatból származó textilszálból a ruházatot, illetve a cipőnyomból az elkövető cipőjét.
Természetesen a kiragadott pillanatkép nem illusztrálja teljes egészében a kriminalisztikai szemle- és szakértői tevékenységet, de betekintést enged a helyszínelők mindennapi életébe. |
|